Az iskola keletkezését illetően, sajnos, nincsenek pontos adatok. A legrégibb iskolaépület eredetileg a templom mögött volt látható, közel a cukorgyárhoz. Hogy mikor épült, sajnos még a levéltári forrásokból sem lehet kideríteni.
1848 előtt egy tantermes volt az iskola, és ide jártak a környékbeli gyerekek is. Később a hitközség bérelt épületeket az iskola részére, majd 1909-ben átadták az iskola új épületét. A II. világháború utáni rendszer bénaságra és némaságra ítélte az itt élő magyarok százezreit. Öt keserves év után azonban a politikai helyzet lehetővé tette a magyar tannyelvű iskolák létrehozását, így 1950. szeptember 1-jén 86 tanulóval Diószegen is megnyílt a magyar iskola.
A kezdeti nehézségek ellenére a tanítók odaadó munkát végeztek, s ennek meg is lett az eredménye. Később (1953) az iskolatörvény határozata alapján a nemzeti középiskola osztályai egyesültek, és az iskola a „Nyolcéves középiskola“ nevet vette fel. Több járásban központi iskolákat hoztak létre, melyekben a szomszédos községek diákjai bejáróként tanultak. Ilyen lett a mi iskolánk is, amelyben Kismácséd, Nagymácséd és Kosút diákjai tanultak VI.-tól a VIII. osztályig. A diákok létszáma ennek következtében 360-ra emelkedett. Önálló épület hiányában a tantermek a község 4 különböző pontján kaptak helyet: német iskola, kultúrház, Wollner épület és a régi posta. Az osztályok szétszórtsága nagy mértékben megnehezítette a pedagógusok munkáját. Rendkívüli erőfeszítést és önfeláldozást követelt a tanítóktól.
Az 1959-es év fordulópontot jelentett az iskola életében, mert felépült és átadásra került az új kétemeletes, 17 tantermes iskola épülete, melyben a szlovák iskolával kapott közös otthont a magyar iskola is. Ezzel véget ért a „vándorlás“ időszaka.
Az 1.-5. évfolyam osztályai továbbra is az Ábrahám úti épületben maradtak.
A 2004-es esztendő újabb változásokat hozott iskolánk életébe.
Az intézmény fenntartója, a városi hivatal a Fučík utcai épületbe költöztette át az 5.-9. évfolyamokat, melyben a Magán Szakközépiskolával közösen nyertünk elhelyezést.
Csaknem 70 év elteltével 2019. szeptember 1-jével beteljesedett azon álmunk, hogy egy fedél alá kerüljön az alapiskola 9 osztálya. A Richter utcai Főiskola egyik szárnyában kaptunk elhelyezesést a 21.századhoz méltó körülmények között.