Informácia

FIGYELEM - FONTOS INFORMÁCIÓ !

Tisztelt Szülők, kedves gyerekek!

A SZK Oktatásügyi, Tudományos, Kutatási és Sportminisztériuma által javasolt irányelvek szerint az iskolai oktatás felfüggesztése következtében az iskola igazgatósága és a pedagógiai tanács az alábbi irányelveket fogadta el az év végi értékeléssel kapcsolatban:

- A távoktatás alatt a tanulók értékelése szóbeli értékelés, írásbeli értékelés alapján történik (nem érdemjegyekkel). A felfüggesztett iskolai oktatás során a tanulók oktatási teljesítményének értékeléséhez szükséges adatokat a pedagógus elsősorban a tanulók munkájából és a tanulókkal, esetleg szülőkkel folytatott beszélgetésekből meríti.
- Az értékelés figyelembe veszi a tanuló életkorát és egyéni sajátosságait, képességeit, lehetőségeit, valamint sajátos nevelési igényeit, tekintettel a tanuló állapotára, esetlegesen a családi történésekre is, melyeket az adott helyzet eredményez.
- Az értékelés kiemeli a pozitívumokat, a fejlődést, a haladást, de figyelmeztet a tanuló által elkövetett hibákra, valamint megfelelő lépeseket és módokat javasol a javításukra.
- Különös figyelmet fordítunk az otthoni felkészülés sajátosságaira, lehetőségeire és egyéni feltételeire a felfüggesztett iskolai oktatás során (technikai felszereltség, internethozzáférés, több iskolaköteles gyermek a családban, home office formában dolgozó szülők).
- A tanulók munkáit a tanítók rendszerezik, archiválják, hiszen a munkák az év végi értékelés szerves részét képezik. (A tanuló munkáinak összeállított gyűjteménye a távoktatás során.)
- A tantárgybizottság vezetőinek javaslata és a pedagógiai tanács jóváhagyása alapján ebben a félévben az alsó és a felső tagozaton a nevelési tantárgyakat a tanulók csak abszolválják.
- Az alsó tagozat összes évfolyamában az év végi értékelés szóbeli értékelés formájában fog történni.
- A felső tagozat összes évfolyamában a többi tantárgy esetében (magyar, nyelv, szlovák nyelv, angol nyelv, német nyelv, matematika, fizika, geográfia, történelem, biológia, kémia) az értékeléskor az oktatási minisztérium utasításai szerint fogunk eljárni.
- A tanulók nem lesznek értékelve tesztek és írásbeli vizsgák alapján.
- Az iskolai oktatás újrakezdése után az írásbeli és a szóbeli vizsgáztatás legalább három hétig elmarad.
- Indokolt vagy kivételes helyzetekben elrendelhető a felsőbb évfolyamba való lépés előtt azoknak a tanulóknak a vizsgáztatása, akik szubjektív okoknál fogva nem teljesítették a távoktatás követelményeit, (ha a tanuló nem működik együtt, nem végzi, pótolja, oldja a kiadott és meghatározott feladatokat) és az oktatás felfüggesztését megelőző időszakban elégtelen eredményeket értek el.
A vizsgáztatás leghamarabb két hónappal az oktatás újrakezdése után, vagy 2020.
augusztus 31- ig lehetséges. A tanuló vizsgáztatásáról a pedagógiai tanács hoz döntést.

Amennyiben változás történik a rendkívüli helyzetben a távoktatásban az értékelést illetően, a szülőket és a tanulóinkat tájékoztatni fogjuk.

Diószeg, 2020. 4. 30. Mgr. Halás Mária, igazgatónő